Minden rendben.
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

Erasmus+ munkacsoport: Elekné Pálfai Andrea, Stellios Simiakis, Szabó Tünde

Jelenleg két futó Erasmus+ KA1 tanári mobilitások pályázata van az iskolának, amely keretében a következő tanévben Elekné Pálfai Andrea vesz részt az interkulturális projektmenedzsment című egyhetes német nyelvű továbbképzésen külföldön (Portugália) 2017. október 21-28.

Szintén Elekné Pálfai Andrea nyert az idei tanév során egy kéthetes angol nyelvtanfolyamot Máltán, aminek a megvalósítása 2018 augusztusára esik.

A Paksi Vak Bottyán Gimnázium sikeresen pályázott 2016-ban az Erasmus+ stratégiai partnerségek keretében 7 országgal együttműködve. Partnerországaink: Anglia, Spanyolország, Olaszország, Törökország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország.

A pályázatot 3 évre nyerte el iskolánk, amely keretében a partnerországok diákjai és tanárai szoros együttműködés keretében dolgoznak, kutatnak, kísérleteznek és fejlesztenek különböző értékeket és kompetenciákat, továbbá megvitatják és megosztják tapasztalataikat. A projekt az idegen nyelvi valamint a természet- és társadalomtudományi munkaközösség szoros együttműködésével valósul meg.

A tanév végén részletes beszámolót írt Styllianos Simiakis és Elekné Pálfai Andrea a Tempus felé, továbbá a tanévzáró értekezleten egy rövid összegzést (PPT bemutató) adott a 3 szervező tanár.

Az Európa 2020 Stratégia céljait követve az alábbi célkitűzéseket határoztuk meg:

  • olvasáskészség fejlesztése
  • informatikai, matematikai és természettudományos kompetenciák magasabb szintre emelése
  • a partneriskolák kommunikációja során jó gyakorlatok átvétele
  • az iskolák digitális integrációjának fejlesztése

Központi témánk a víz, amelyet a pályázatunkban többféle megközelítésben vizsgáljuk: a víz szerepe az egészséges életmódban, az iparban, a technológiában, a közlekedésben, a vízvédelemben (tisztántartása, romboló hatása elleni védelemben).

Feladataink a résztvevők számára (diákok, tanárok, szakemberek):

  • tudásunk kiszélesítése a témakörben
  • készségek fejlesztése (matematikai, olvasás, nyelvi, informatikai kompetenciák)

Praktikus, gyakorlatias feladatokkal, mint a kísérletezés, felfedezés, igyekszünk gazdagítani tanmeneteinket, figyelembe véve a tantárgyköziség fontosságát, amelyet azáltal is biztosítunk, hogy anyanyelvükön kívül angolul is dolgoznak diákjaink, tanáraink. Továbbá fejleszteni kívánjuk a tanulók problémamegoldó, elemző készségét. Ezáltal motiváltabbá válnak a megismerésre, nő az önfegyelmük, aktív részesei lesznek saját jövőjük alakításának, és így versenyképesebbé válnak a munkaerő piacon. A nyelvi készségeiken túl fejlődik az IKT-eszközhasználatuk is.

Tanáraink módszertani kultúrája is fejlődik azáltal, hogy nagyobb hangsúlyt fektetünk a kommunikatív, diákközpontú oktatásra. A tapasztalatok és jó gyakorlatok cseréje a nemzetközi együttműködés során valósul meg. Mindez ösztönzi a résztvevőket az életen át tartó (Life Long Learning) tanulási folyamatra.

 

 

PAKSI VAK BOTTYÁN GIMNÁZIUM
OM: 036391
7030 Paks, Dózsa György út 103.
A weblap készítője: Govern-Soft Kft.